A Szökkenő-szakkörön kapcsolódási pontokat keresünk mozgás és képzőművészet között, mászkálunk, firkálunk, táncolunk, festünk, játszunk, nyomot hagyunk. Mindeközben sok-sok zenét hallgatunk, elmerülünk a közös alkotásban, kicsit kikapcsolódunk a hétköznapokból.
Gyerek programok
Programok
Vetített előadásunkon az őszi fények nyomába eredünk. A művészeti foglalkozáson rizspapírból készítjük el saját lámpásainkat, hogy fénye egy kis melegséget hozzon az év sötét napjaiba.
Járja be a krimiíróval együtt a rejtélyes bűntény helyszíneit, és leplezze le a tettest vagy tetteseket!
Fedezd fel a Millennium Háza változatos történetét és a rózsakert varázslatos világát egy különleges sétán! Ismerd meg az épület kalandokkal teli életét és az első Zsolnay Vilmos által középületre tervezett kültéri majolika díszítéseit.
Szeretettel várjuk az idősebb korosztály képviselőit legújabb, két részből álló programunkra, amely arra hivatott, hogy egyszerre tartsa formában a szellemet és állítsa kihívás elé a finommotoros készségeket is. A program első fele egy kulturális előadás, mely három különböző témában választható, második felében pedig egy csésze meleg tea mellett vezetett művészeti alkotás várja Önöket múzeumpedagógiai termünkben. Tartson velünk, kalandozzunk együtt a régmúlt izgalmas témáiban és élvezze a közös alkotás élményét! A programra csoportok jelntkezését várjuk, a foglalkozást minimum 10 főtől tudjuk indítani!
NEO PODCAST - MŰVÉSZETRŐL ÉS TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁSRÓL
Beszélgetés Hidas Bencével
Az Olvashow - zenés irodalmi estek következő alkalmán aug. 13-án kedden Hidas Bence És mindent betemet a hó című debütáló regényét ismerhetjük meg. Ennek kapcsán beszélgettünk Bencével arról, mire számíthatnak a nézők ezen az estén, hogyan született a könyv és miként idézi fel egy letűnt kor eseményeit, emlékeit és rejtélyeit.